CES 2011
Írta: Kecseti Hunor 2011. január 04. kedd, 19:16
TechnikaA Consumer Electronics Show egy Las Vegas-i technológiai jellegű kiállítás minden év januárjában, ahol tucatnyi cég új termékeket, illetve új termékek koncepcióját bemutatják egy show keretén belül.
CES 2011
A 2011-es évben a tabletek és a 3D tévék lesznek a CES 2011 sztárjai.
A január 6-9 között, Los Angeles-ben tartandó vásáron a táblagépek dömpingjére lehet számítani, és ezek nagy része Android operációs rendszerrel fog érkezni.
A tévégyártók továbbra is azt bizonygatják, hogy a 3D kiforrott technológia, mások pedig az Apple után vetik magukat, és táblagépekkel rohanják le az érdeklődőket. A Toshiba már bejelentette, hogy elviszi Vegasba a szemüveg nélkül nézhető 3D tévéjét, az LG pedig a méretben megy el a végletekig: lesz egy 72 hüvelykes óriáskijelzője és egy zsebre vágható 3D tévéje is.
A CES-en mutatkoznak be az amerikai piacra szánt okostelefonok is, ellopva a show-t a Barcelonában pont egy hónappal később kezdődő Mobile World Congress elől. A CES kínálata azért is érdekes, mert az Egyesült Államokban már elindult a 4G/LTE hálózat, amely a Verizon szerint tízszer gyorsabb a 3G-nél.
Idén nem csak a tévékészülékek gyártóinál sláger a 3D, hanem a fotógépek készítőinél is. A 3D funkció egyelőre csak a drága kamerákon található meg, de idén elmozdulás várható az olcsóbb szektor felé is, és ezek a változások nem csak a fotógépeket, hanem a kis kézikamerákat is érintik majd.
Idén az USB 3.0 további térnyerése várható, hiszen ez tízszer gyorsabban tud másolni elődjéhez képest. Bár a technológia már régóta létezik, és az új merevlemezek már mind rendelkeznek ilyen porttal, ezeket kevesen használják, mert az embereknek nincs USB 3.0-val rendelkező számítógépük.
További érdekes információk magyarul a CES-ről a http://www.hirstart.hu/keres.php?query=ces oldalon.

CES 2011